Ivóvíz a hegy gyomrában

A Gellért-hegyre a Hegyalja út – Sánc utca felől kapaszkodva a park egy pontján furcsa, bunkerszerű bejáratba botlik a gyanútlan kiránduló, amely fakóbarna támfalak között bújik meg. A vaskapu mögött Budapest legnagyobb ivóvíztároló létesítménye rejtőzik. A kapun illetéktelenek nem léphetnek be, ám 1–2 évente akadnak alkalmak, mikor a szemfüles városjárók vezetett séta formájában bekukkanthatnak a hatalmas oszlopcsarnokba. A futurisztikus látványt nyújtó, futballpálya méretű csarnok medencéjének kialakítása 45 éve, 1974-ben kezdődött meg.

Képzeljük el, hogy egy tikkasztó nyári nap végén a főváros teljes lakossága a fürdőszobába indul egy frissítő zuhanyért. Elképesztő mennyiségű vízre van szükség. Hol tárolható ennyi víz, hol várja frissen és hűvösen, hogy felhasználjuk? És hogyan tud friss maradni?

A főváros vízellátásának zavartalan biztosításában fontos szerepet töltenek be a város több pontján, például Kőbányán, a Gellért-hegyen, vagy Rákosszentmihály lankáinak mélyén rejtőző ivóvíztároló medencék. Közülük a legnagyobb a Gellért-hegy gyomrában található Gruber József medence. Aki már látta, biztosan nem felejti el a lélegzetelállító méretű ikercsarnokokat és a stabilitásról gondoskodó 10 méter magas oszlopokat, amelyekből 2x106 darab van. A futurisztikus látványnak egyfelől statikai, másfelől áramlástani okai vannak. Az óriási oszlopok tölcsérmódra kiszélesedő végei a focipálya méretű medencetér stabilitását biztosítják, 35 cm vastag falakkal megerősítve, a zongorát formázó alaprajz pedig a víz áramlását teszi lehetővé a lehető legkedvezőbb módon. Két darab 5000 m2-es medence van, mindkettőben 40 000 m3 víz áll készenlétben, várva, hogy szükség legyen rá.

A 19. század végén többször fel-felbukkanó kolerajárvány fókuszba helyezte a teljes lakosság számára elérhető tiszta ivóvíz kérdéskörét és a század utolsó évtizedében meg is indultak az első próbálkozások az egyre gyarapodó főváros igényeit fedező tárolómedencék kialakítására. Szinte adta magát, hogy a város központi helyén található, magassága miatt a víznyomás szempontjából is előnyös kiemelkedés – a Gellért-hegy – mélye is alkalmas lenne ilyen vízraktározásra alkalmas létesítmények kialakítására.  Az első medencéket a század első éveiben alakították ki, egyiküket 115 éve, 1904-ben vették használatba. Az akkori lehetőségek azonban nem tudtak időtálló megoldást hozni, a vasbeton megjelelése előtti technikával megtámasztott és a víztömeg folyamatos nyomásának, valamint a talajvíz támadásainak kitett falak a folyamatos javítások ellenére sem viselték jól az idő múlását. Ha ez nem lett volna elég, a gyarapodó főváros is egyre több vizet kívánt, ezért végül egy sokkal nagyobb, és a kor itthon elérhető legkorszerűbb technológiáját felhasználó új csarnok kialakítása mellett döntöttek, szintén a Gellért-hegy belsejében. Az építkezés 1974-ben indult meg, a később az áramlástan nagy alakjáról, Gruber Józsefről elnevezett vasbeton remekművet a helyszínen található emléktábla szövege szerint a Mélyépterves Dr. Janzó József tervezte, a generálkivitelező a Főmterv volt, Galántai György vezetésével, a kivitelezést pedig Várnai György vezette a Mélyépítő Vállalat munkatársaként.

Az ilyen típusú tárolómedencékben csak ivóvíz-minőségű víz kerülhet, ezért a vízkészletet folyamatosan ellenőrzik, állagát, ízét, színét és baktériumtartalmát az idevágó szabványok szerint monitorozzák. Ahhoz, hogy a tárolt víz ne veszítsen minőségéből, a tározót úgy kell kialakítani, hogy a víz áramolhasson, ne alakulhassanak ki pangó részek, hanem a teljes vízmennyiség nagyjából ugyanannyi ideig tartózkodjon egy helyen.

A Hidrológiai Közlöny 1975. évfolyamának 10. számában Janzó József Korszerű ivóvíztároló medencék hidraulika kialakítása című szakcikkében számolt be a legjobb megoldás kiválasztását megelőző áramlátani kutatásokról. A szakcikkből kiderült, hogy megvizsgálták, majd elvetették a szögletes terelőfalas tárolók használatát, ugyanígy kiesett a kör alakú koncentrikus, illetve a spirál terelőfalas megoldás, amely ekkora méretű medencénél nem gazdaságos. A 20 000 m3-nél nagyobb tárolók esetén, mint a Gellért-hegyi is, egyértelműen a zongora alaprajzú tárolók a leggazdaságosabbak, ugyanakkor áramlástani szempontból is kellőképpen előnyösek. A Münchenben már bevált forma és a korszerű építéstechnológia együttes jelenlétének köszönhetően a szerkezet vízzárósága és tartóssága a korábbi medencékhez képest sokkal jobb lett. A zongora alakú medence alkalmasságának tesztelését a Műegyetem Áramlástani Tanszéke vezette, Dr. Gruber József professzor irányításával.

„Az ellennyomó medencéknél — a víz felhasználásának mértékétől függően — több napos, sőt egyhetes tartózkodás is előfordulhat. Ennek folyamán a víz minősége, összetételétől és eredetétől függően, bizonyos időtartamot meghaladó tároláson túl, — még áramlástanilag kedvező kialakítású medence esetén is — romolhat. Ezért lényeges egy medencénél a max. tartózkodási idő ismerete. E fogalom alatt azt az időtartamot értjük, amelynek folyamán a tárolóban stagnáló víz minőségében íz, szag, szín vonatkozásában, de főleg bakteriológiai szempontból nem következik be változás, ill. romlás. A max. tartózkodási idő — amelyet a modellkísérlet v. az üzemeltetés során lehet megállapítani — lényegesen kihat az üzemeltetésre és megszabja a tározás technológiáját. Ezt a tényt a szakszerű biztonságos és gazdaságos üzemeltetés érdekében már a tervezés során feltétlenül figyelembe kell venni.” – írja Janzó.

Rákosszentmihályon a Gellért-hegyinél egy évvel korábban indult meg az építkezés, ott is a zongora formát használták, a műtárgyak tervezését a MÉLYÉPTERV, az építést a Mélyépítő Vállalat végezte.  Ezt a megoldást az 1974. évi Országos Vízügyi Műszakfejlesztési és Újítási Kiállításon díjazták is.

A Gruber József víztároló medence kiásásakor 140 000 m3 földet mozgattak meg – derül ki a Fővárosi Vízművek a tároló történetét taglaló elképesztő adatokat tartalmazó kiadványából. Megtudhatjuk, hogy a fenéklemezek betonozásakor 25 mixerkocsi 41 órán keresztül szállította a betont, a betont folyamatosan keverő teherautókat rendőri segítséggel juttattak át a város forgalmas csomópontjain, hogy a beton frissen érkezzen a munkaterületre. Kétszáz ember dolgozott itt, óránként 50 m3 betont bedolgozva az alapba. A 10 méter magas 35 centis oldalfalak stabilitását a falak elkészítése után két óriási zsalu biztosította. A zsaluzat eltávolítását követően a falat hat hétig permetezték vízzel. A födémet alátámasztó oszlopokat az oldalfalakkal együtt készítették el, a betonfödémre hő- és vízszigetelő réteg, a fák gyökerei ellen pedig acéllemezek kerültek. A medencetér helyéről kitermelt földet több tízezer dömperforduló vitte a Kőérbereki úton egy tárolásra alkalmas területre, majd a 6 évig tartó munkálatok végén vissza, így a termőföldréteggel borított födém fölött parkot alakíthattak ki, ahol gyep, fák és bokrok kezdhettek kertészek által ellenőrzött új életet.

Ez a növényzet azóta belesimult a hegy zöldfelületeibe, a napjainkra már teljesen kifejlett fák és bokrok között kirándulók, családok, vagy szerelmespárok kószálnak, nem is sejtve, hogy talpuk alatt Budapest ivóvize áramlik óriási medencékben.

Források:
Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)10. szám Janzó József: Korszerű ivóvíztároló medencék hidraulika kialakítása
funIQ.hu
Betongombák a Gellérthegyen - Népszabadság, 2010. augusztus 14.
Fővárosi Vízművek: A Gellért-hegy gyomrában – Gruber József víztároló medence

Fotók forrása: Népszabadság-archív, pannon-viz.hu, Hidrológiai közlöny 1975/55. szám, Magyar Életrajzi Lexikon, 150.vizmuvek.hu,

Külső felvételek: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont